Quantcast
Channel: Kisbabanapló » társas
Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

Négy év :-)

$
0
0

20110905foto_hatter

 

Újabb év telt el, Aliz immár négy éves lett. Most jöhetnének a közhelyek, hogy “gyorsan elszaladt”, hogy “el sem hiszem”, hogy “hamar megnőtt”. De igen, ez történt. A kis szuszogó csomag, akit hol ide, hol oda pakoltunk a lakásban, ma már önálló személyiség, aki magától jön-megy, tervei vannak, gondolatai, akarata (amit érvényesít is elég sokszor)…

Sokszor dacos, makacs, hisztis, de közben édes, aranyos, kedves, szeretetre méltó, imádni való, okos, cserfes, kritikus… és persze sorolhatnám még végtelenségig :-)
Kis életében most sok változás történt és még fog is. Nélkülöznie kell az anyját a legjobb játékokból, tudja, hogy nem tudom úgy szeretgetni ahogy régen szoktam és ahogy szeretném, mert a tesó a pocakomban van még mindig. De megérti, elfogadja, így is bújik, puszil engem és a pocakot is. Mindig elmeséli, hogy testvére lesz, hogy Botondnak hívják, hogy húsvétkor bújik ki, és hogy ő fogja etetni :-)

Közben kiköveteli magának, ami neki jár. Mert őt is megilleti a figyelem, és tesz is ért, hogy rá figyeljünk. Ha kell hisztivel és daccal, ha úgy gondolja, akkor szeretettel, simogatással, kedvességgel. A lényeg, hogy figyeljünk rá. És mi igyekszünk is. :-)

Okos, sok mindent tud, rengeteg minden is érdekli. Olyan dolgok, amik a kortársait nem. Viszont van, ami őt nem érdekli. A mai világban nem mozgatja a telefon, a laptop, számítógép, nem akar ide ülni, nem akar játszani rajta, mesét nézni, ahogy sok korabeli vagy még fiatalabb gyerkőc. Hogy ez áldás vagy nem, nem tudom, de én örülök neki. Azt hiszem, elég a tv, amit így is bambul eleget. Lehet hercegnős mese, állatos vagy ép dinós :-) Szereti őket, és ha lehetne napkeltétől napnyugtáig ülne előtte. De persze nem lehet :-)

Sokat foglalkozik a számokkal és a betűkkel. Ha rajzol, mindig ráírja, mit alkotott. Van, ami felismerhető, van, ami nem, de ez se zavarja. A számok és betűk variálódnak :-) A centin elszámol a végéig, amivel a státuszon a védőnőt is meglepte :-) A buszokat csípőből tudja, hányas. És most már az óra is érdekli. Mennyi az idő, mikor lesz vége a csendes pihinek, mi van, ha nagymutató a 11-re ér… Csak úgy záporoznak a kérdések :-)
Kisebb számokat összead: ha én adtam két puszit és te is adtál nekem kettőt, mennyit adtunk összesen? És tudja :-) Kivonni még nem, vagy csak kicsiben (ha négy alma van és elveszek egyet, mennyi marad?). De azt hiszem, így is túlteljesíti magát :-) Pedig senki sem erőltetni (na jó, néha anyósom, de ő már csak ilyen, hisz pedagógus…)

A 20 darabos kirakó segítség nélkül elkészül, a társas szabályait érti, csak nem szereti betartani. Eljutottunk oda, hogy rájött, csalni könnyebb. Persze ha én is csalok már nem buli a játék, megsértődik és viszi a bábukat. Vagy ha én állok nyerésre abba hagyja, hiszén bábuelkobzással. De hát ez van, meg kell tanulni, bár jó nyerni, de nem mindig sikerül.
A legmenőbb játék most a dinoszaurusz. Millió darabnyi dinó-farm, akiknek lassan a neveit is tudja. Több kötet dinós könyv, amiket olvasni kell napi szinten, és persze a dinós házi társas, amit én magam rajzoltam neki :-) Imádja, csak nem szabad nekünk nyerni…
A rajzai egyre felismerhetőbbek, már szemet, fület, hajat, orrot, ujjakat rajzol (és persze szőrt, mert apa szőrös :-) ), és lábfejet :-) Jutka mama még szemüveget is kap :-)

Önállósodik, csak lusta. Ha kell fel és levetkőzik, cipőzik, zipzároz, csomóz, a mosakodásban is csak felügyeletet igényel (fogmosás, pisilés, kézmosás, fürdésnél pamacsol és zuhanyzik), persze csak ha akarja. Ha nem, akkor meg se mozdul, csak várja a sült galambot. És akkor aztán kérhetem, könyöröghetek, veszekedhetek… akkor sem. Tiszta dac és makacsság!

Éjjel még mindig kislámpával alszik, aminek nem örülök, de hiába a világítós teknős, a konnektoros éjszakai fény, semmi sem elég, csak a sólámpa. Pedig tudnám értékelni, ha leszokna róla… Viszont ha nem beteg és nem dugul el az orra, akkor végig alussza az éjszakákat minden nyikk nélkül. És milyen a bolond anya: ha nem hallom egész éjjel azon aggódom, mi lehet a baj, és persze ilyenkor is rápillantok :-)

Igazi cserfes király lány, aki mindent elmesél, ami vele történik, csak épen még pöszén :-) Az R betűt nem szereti, és néha az L-et sem :-) Néha direkt berregek neki, amit lelkesen utánozna… ha tudna… :-) De élvezi a dolgot, nem veszi zokon. A védő néni szerint majd nagycsoportban ki-logopédiázzák belőle, ha addig magától nem javul, addig nem foglalkoznak vele.

Csodálatos négy éven vagyunk túl Alizzal. Néha kiakaszt, néha elgondolom, mi lesz velem, két gyerekkel pár héten belül, de egy pillanatra sem jut eszembe, hogy nem így akartam volna… Imádom a lányom, imádom a fiam (aki még ugye várat magára), és bár vannak nehéz percek/órák/napok, amikor tehetetlennek érzem magam, és egyáltalán nem élem meg idillinek a gyereknevelést, SOHA nem cserélném el egy gyerek-mentes, unalmas életre :-)

The post Négy év :-) appeared first on Kisbabanapló.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

Latest Images

Trending Articles